Első fejezett
Japán (Tokió 1982-1985)
1982 nyarát írjuk mikor meleg, van és az emberek nagy többsége valahol a tengerparton, nyaral, addig a város másik fel dolgozik. Kezdjük a legelején a történetet egy magas 36 év körüli fekete hajú, barna szemű, izmos és jóképű férfi Atsumichi Deushi-nak hívják, aki éppen állást keress. Nem nagy sikerrel talál egy takarítói állást az egyik cégnél. Neki nem számít milyen munka csak, hogy megfizessék a munkáját. Lassan szépen lesétál a 10 emeletes tömbházból. Addig sétál a buszmegállóhoz, hogy felborít egy 16 éves hölgyet, akinek barna haja van, kékes zöld szeme és nagyon csinos.
- Bocsásson meg hölgyem, hogy felborítottam nem figyeltem, oda hogy jön. Várjon, segítek felszedni a holmiját ennyit, megtehetek egy hölgyért. Elnézését kérem, hogy nem figyeltem. Megkérdezhetem, hogy-hogy hívják? Nem, muszáj válaszolni megértem, hogy idegenekkel nem áll szóba. –mondta Atsumichi.
- Engem Yayoi Ippitsusai-nak. Magát hogy hívják uram?
- Engem Atsumichi Deushi-nak. Örvendek a találkozásnak.
- Én is örülök neki.
- Ön is a buszra vár?
- Igen uram a buszra várok.
- Nyugodtan tegezzen, szólítson csak Atsumichi-nek.
- Engem meg Yayoi-nak.
- Megszabad kérdezni, hogy mit dolgozik?
- Persze meglehet kérdezni, és szívesen válaszolok. Én varrónő vagyok az egyik cégnél. Te mit dolgozol?
- Engem most vett fel az egyik cégtakarítónak.
- De bocsásson meg megjött a buszom most búcsúznom, kell.
- Én is azzal a busszal megyek.
- Minő véletlen.
Yayoi és Atsumichi felszálltak a buszra. Már kevés volt az üres hely hát helyet foglaltak egymás mellett így tovább tudták folytatni a beszélgetést.
- Hova megy, ha meg szabad kérdezni?
- Én az anyukámat látogatom meg.
- Értem. Milyen jó annak, akinek élnek a szülei.
- Miért a te szüleid már nem élnek?
- Már nem sajnos. Egy autó balesettben életüket vesztették.
- Részvétem. Te hova utazol? Hát anyukám barátnőjét látogatom meg. Elég idős már és valakinek gondoskodnia kell róla.
- Olyan érdekes, hogy most találkozok önnel először. Pedig mindig ezzel a busszal utaztam.
- Hát igen, mert nem rég költöztem Tokióba és meg kell szoknom a várost és a közlekedést is.
Yayoi és Atsumichi leszállnak a buszról. Atsumichi megkedvelte Yayoi-t. Yayoi is Atsumichi-t. Színpatikusok voltak egymásnak.
- Te merre mész tovább?
- Nem messze lakik innen az anyukám barátnője. A bolt felé és te?
- Én is arra megyek, tudod anyukám rögtön a bolt utáni lévő házban, lakik.
- Nem mondja komolyan.
- De komolyan mondom.
- Akkor az ön anyukája az én anyukám barátnője.
- Ez meglepő nagyon.
- Igen engem is meglepet akkor ön az a kedves hölgy, akit anyukám ennyire emlegetni szokott.
- Igen én lennék az. Ez csak véletlen egybe esés.
- Lehet, de ki tudja vagy a sors akarta, hogy találkozzunk.
- Akkor tartson velem, hisz egy helyre megyünk, és azt hiszem az anyukám nagyon örülni fog önnek meg nekem is.
Így beszélgettek tovább az utcán és elmesélték egymásnak mi minden történt velük. mind ketten nem hitték volna, hogy egyszer egy életben találkoznak. Odaérnek a ház kapujához. Atsumichi udvariasan előre engedte Yayoi-t. Kinyitotta a ház ajtaját és beléptek a házba. Az előszobában lepakolták a táskáikat és beljebb mentek. Nagyon csend volt a lakásban. Így mondta Atsumichi: - Biztos megint a kertben dolgozik anyukám. Állandóan a kertben van, mikor tudja, hogy pihennie kell. Yayoi leült a nappaliban és megvárta, míg Atsumichi elmegy az anyukájáért a kertbe. Szépen lassan lesétált a kertben az anyukája a krumplit szedte össze. A háta mögé osont és jól megijesztette. Megfordult és nagyon meglepődőt.
- Szia anya! Nagyon megijesztettelek?
- Szia édesfiám! Nem vártam volna, hogy így megijesztesz.
- Anya gyere be a házba, mert vár egy meglepetés a nappaliban. Nem találod ki, hogy kivel futottam össze a buszmegállóban.
- Hát nem is fiam.
Atsumichi nagyon boldog volt, hogy az édes anyukáját újra láthatja. Még soha nem örült neki ennyire. Míg befele sétáltak a házba a férfi elmesélte az anyukájának, hogy felvették egy céghez takarítónak. Az anyukája nagyon örült neki mivel tudta, hogy fia nagyon szeret dolgozni. Tudod fiam a barátnőm lányát, várom, mert le jön látogatóba.
- Megyek kezet, mosok fiam, és utána készítek valami jó finom ebédet
- Rendben.
- Szia Yayoi!
- Jó napot Haniko Nakamoto néni!
- Mi újság lányom? Hogy jöttél be? Mikor nem is, csengettél?
- Hát a kedves fiával találkoztam a buszmegállóban, és ő vele jöttem el. Nagyon jót beszélgettünk. Ő engedet be.
- Nagyon örülök lányom, hogy láthatlak.
- Én is, hogy Haniko Nakamoto nénit láthatom.
- Tessék üljetek le én főzők valami finom ebédet addig ti meg beszélgessetek.
- Hát, ha nem zavarja inkább a magának, segítenék, mert mi már eleget beszéltünk egymással Atsumichi-vel.
- Nem kell segíteni.
- Az nem elég volt, mert szerettem volna valami fontosat mondani neked Yayoi csak inamba szállt a bátorság.
- Anya úgy is a jövő hét hétfőn kezdek a cégnél, így nálad maradok vasárnapig.
- Tudod fiam szívesen, látlak téged is meg Yayoi-t is.
- Na de menjetek, sétáljatok és beszélgessetek, majd ha visszaértettek finom ebéd fog várni titeket.
- Rendben anya akkor mi el is megyünk. Jó főzést.
- Nektek viszont jó sétát.
Yayoi és Atsumichi elmentek sétálni a faluban közben jót beszélgetek.
- Yayoi ma este lesz a faluban egy buli és nincs kivel elmenni és arra gondoltam, hogy jöhetnél velem, mint egy barát.
- Ezt vegyem meghívásnak?
- Veheted úgy is.
- Mivel nincs estére programom így elfogadom a meghívását.
- Ennek nagyon örülök, akkor elmondom, amit szerettem volna elmondani, de addig is várjon.
- Rendben
Így sétálgattak és beszélgettek. telt múlt az idő mikor azon kapták magukat, hogy már rég nem is beszélgetnek, csak sétálgatnak egymás mellett, és a gondolataikkal vannak el foglalva. Mindketten egymásra gondoltak, és arra, hogy mit éreznek egymás iránt, mert érzetek valamit egymás iránt, de nem merték bevallani maguknak az igazat. Vissza fele sétáltak a házhoz és Atsumichi leszakított egy virágot az egyik bokorról. Oda adta Yayoi-nak, aki nem értette, miért kapta a virágot ezért Atsumichi el kezdte magyarázni, hogy miért is adta neki ezt a szép száll csipkerózsát.
- Ezt azért adom neked, mert te vagy a világ a legszebb hölgy, akivel találkoztam. Bevallom nagyon is, tetszel nekem, de nem mertem mondani.
- Miért is nem merted elmondani?
- Mert most, hogy tudom, hogy az anyukám barátnőjének a lánya így nem is hoztam fel, hogy van e barátod. Mert úgy is tudom, hogy egy olyan csinos hölgynek, mint te vagy biztos van barátja.
- Atsumichi kedvelek és tud, meg hogy nincs barátom. Azért fogadtam el a meghívásodat, mert szimpatikus vagy nekem, és mert csak téged ismerlek itt egyedül.
- Köszönöm szépen a virágot tudod ez az első alkalom, hogy virágot kapok egy férfitól.
- Miért még soha nem volt barátod?
- Még soha nem volt barátom valahogy az igazit keresem de meg is találtam az igazi szerelmemet.
- Igen. Ismerem őt?
- Nagyon is ismered. Na de menjünk anyukádat nem, szeretném meg várakoztatni, mert még rosszat fog gondolni rólam.
Beléptek a házba finom illatok fogták őket. Az ebéd már az asztalon várta őket. Kezet mostak és leültek ebédelni. Ebéd után Haniko Nakamoto néni mesélni és mutogatni kezdte egyetlen fiáról a fényképeket. Atsumichi a szobájában aludt, míg az anyukája és Yayoi beszélgettek. Telt múlt az idő és már eljött az este a bulira készülődés ideje. Atsumichi hamar felöltözött, míg Yayoi nem tudott mit felvenni. Haniko Nakamoto néni fel kell mikor Yayoi bement a szobájába.
- Bocsánat, hogy felébresztettem, de szeretnék a nénitől egy ruhát kérni a buliba. Tudja, nem úgy jöttem, hogy ma este buliba készülök, hanem úgy, hogy haza megyek.
- Semmi gond lányom máris keresek egy neked való ruhát. Látom nagyon megkedvelted a fiamat.
- Tudja nem megkedveltem, hanem tiszta szívemből szeretem és ezt ma este tudatni, fogom vele.
- Jól teszed lányom ezt így kell helyes tenni. Tudod az érzéseinkre, kell hallgatni és nem az eszünkre. Meg is találtam a neked megfelelő ruhát. Tessék vedd csak fel nyugodtan és érezd jól magad.
- Köszönöm szépen a segítségét.
-
Yayoi arcon puszilta a nénit és ki ment a szobából. Elment felvenni az új ruhát megcsinálta a haját és felvette a magas sarkú cipőt. Ahogy kilépet a szobából Atsumichi befutott bele. Atsumichi-nek tátva maradt a szája, mert ilyen gyönyörű hölgyet még nem látott a földön.
- Nagyon csinos vagy.
- Köszönöm. Te is nagyon csinos vagy.
- Semmiség egy ilyen szép hölgy mellett csinosnak kell lenni. Hölgyem elkísérhetem a szórakozó helyre vagy kíván egyedül menni?
- Mivel meghívtál veled tartok örömmel.
Atsumichi elköszönt az anyjától és ki lépet a ház ajtaján. Csendesen egymásba karolva mentek végig az utcán a szórakozó helységig. Előre engedte Yayoi-t és ő is utána ment. Az ajtóba bele botlót régi barátaiban és elkezdtek beszélgetni.
- Sziasztok srácok! Mi járatban erre felé?
- Szia! – hangzott a barátai szájából. Hát mi csak jöttünk csajokat felszedni.
- Hát ti sose változtok, ahogy látom.
- Mi nem, de te igen. Ki az a csinos hölgy, akivel jöttél?
- Hát ő a húgom.
- Nem igaz nincs is húgod. Jól van, na vicceltem. Az egyik ismerősöm lánya.
- Szabad vagy van barátja?
- Még szabad de ma estétől már lesz barátja.
- De biztos vagy a dolgodban Atsumichi. Csak addig, míg valaki meg nem előzz.
- Na jól van srácok, még beszélgetünk, de most mennem kell, nem akarom a hölgyet meg várakoztatni.
- Szia! Jó szórakozást! – hangzott barátai szájából.
- Sziasztok!
- Jó estét! Szeretnék két kólát.
- Jó estét! Máris visszem a 2 kólát.! Tessék az ára és a borravaló maradhat.
- Rendben.
Atsumichi leül a lánnyal szemben.
- Bocsánat, hogy megvárakoztattalak de a fiúk nagyon viccesek ma.
- Semmi baj én még úgyse jártam még itt és tudok várni.
- Tessék uram a két kóla, amit rendelt.
- Köszönöm
- Szóval egy fontos dolgot akartam kérdezni.
- Igen kérdezzen nyugodtan.
- Jó estét bébi! Látom, unatkozol, táncolhatnánk egyet.
- Bocsásson meg, de idegenekkel nem állok szóba, így nem megyek önnel táncolni se.
- Mi, az, hogy nem jön velem táncolni ez parancs.
- Nekem nem parancsol senki.
-
A férfi megfogta Yayoi karját, felrángatta a székből és magával ráncigálta a szórakozó tömeg közé. Atsumichi hirtelen haragtól dühösen felállt a székből és a férfi után sietett. Utána kiabált.
- Hé te kinek képzeled magad, hogy a barátnőmet csak úgy kérdezés nélkül elráncigálhatod.
- A férfi visszafordult ellökte Yayoi és barátja felé tartott.
- Hát ilyen barát vagy te hogy. Kinek képzelted magad?
- A férfi Atsumichi felé tartott és meg akarta ütni a barátját de nem sikerült neki.
- Nem tanították meg neked, hogy egy hölggyel bánj illedelmesen és ne búnkon.
- Nem, de ha ekkora szád lesz, mint amilyen most van élve nem mész ki innen.
- Azt te csak hiszed. Na gyere, verj, meg ha tudsz.
Elkezdtek verekedni körülbelül egy óráig tartott az egész mikor Atsumichi barátja, feladta az egészet és elment a szórakozó helyről. Yayoi nagyon meg volt rémülve azt hitte, hogy Atsumichi-t meg fogják verni, de éppen ellenkezően történt. Mindenki tovább szórakozott a két fiatal visszaült a helyére.
- Ugye nem történt semmi baja? – kérdezte Atsumichi.
- Nem történt semmi bajom, csak nagyon megijedten, ha te nem itt ki, tudja, mi történik velem, de most te elvesztetted a barátaidat miattam.
- Nekem már nem fontosak a barátaim csak te vagy fontos.
- Szóval felkérhetem egy táncra?
- Igen szívesen táncolok veled
-
Yayoi és Atsumichi a többiekkel együtt táncolt. Átölelte Yayoi-t és csak táncoltak.
- De hisz te remegsz. - mondta Atsumichi.
- Igen remegek, mert még nem nyugodtam meg, de majd megnyugszok.
- Mondanom kell önnek valami nagyon fontosat.
- Nekem is mondanom kell valami fontosat.
- Szerelmes vagyok beléd, amióta megláttalak.
- Én is beléd, csak nem mertem elmondani.
-
Atsumichi megcsókolta Yayoi-t. Tudták, hogy ez a nap el fog következni, de nem tudták mikor és hol.
- Az igazság, az, hogy az anyukája tudta végig és nem mondta el neked. Én kértem meg rá, hogy ne mondja el.
- Én nem mertem közelíteni, mert féltem nem érzel irántam semmit.
- De ha nem éreznék irántad semmit, akkor nem jöttem volna el veled.
- Ez igaz.
-
Yayoi és Atsumichi mostantól egy pár voltak és nem titkolták már senki elől se. Együtt töltötték a hetet Atsumichi anyukájánál. Együtt utaztak vissza Tokióba. Minden nap találkoztak. Nem volt olyan perc, vagy óra hogy ne gondoltak volna egymásra. Atsumichi meglátogatta Yayoi-t a házában és ez így volt fordítva is. Több estét is ily mámorban és vágyaik közt töltöttek. Erősen és forró ölelésék köz érezték egymás testszagát, érezték egymás szívverését. Ezeken az éjszakákon egyé válhattak, érezhették azt, amit a másik érez. Forrón és szenvedélyesen ölelték egymást. Atsumichi végig csókolta Yayoi minden testrészét, végig vezette ujjait testén. Az ágyban tudták egymásról, hogy mit szeretnek egymásban és, így teltek azok a bizonyos éjszakák….
Második fejezett
Japán (Tokió 1985-1991)
Egy téli napon Atsumichi megkérte Yayoi kezét, aki igent mondott. Teltek a napok, hetek, hónapok és egy szép nap estéjén Yayoi teherbe esett. Másnap reggelén Yayoi nagyon rosszul érezte magát. Hányingere volt, és fájt nagyon a feje. Rájött hogy terhes és ezt a hírt megosztotta Atsumichi-vel, aki nagyon örült a hírnek. Atsumichi igen sokat dolgozik, így alig van ideje a feleségére. Yayoi nagyon kívánta az édességet. Teltek múltak a napok, hetek, hónapok mire elérkezett a kilencedik hónap. Yayoi-nál megindultak a fájások, elfolyt a magzat vize és egyedül volt otthon. Felhívta a mentőt és kért egy kocsit a házhoz, ahol ő lakik. A mentő hamar kiért és hamar be is ért a korházba. Yayoi felhívta Atsumichi-t, hogy a kórházban van, és szülni fog. Atsumichi elvégezte a munkáját, és sietett be a kórházba. Yayoi már a szülő szobán volt mire Atsumichi oda ért. Az egyik nővérke mondta neki, hogy a felesége a szülő szobán van, és hogy várnia kell. Eltelt pár óra. Yayoi-nak egyre sűrűbbek voltak a fájásai, de egy óra múlva egészségesen megszületett a kicsi fia. A nővérke szól az apukának, hogy bemehet hozzájuk megnézni őket. Yayoi nagyon kimerült, és nagyon elfáradt magára hagyták, és a csecsemőt is elvitték. Atsumichi a boldogságtól sírva fakadt, mert az anyja nem érhette meg az unokája születését. Atsumichi anyukája egy éve halt meg szívinfarktusban. Na de térjünk vissza az eseményekhez. A kisfiú teljesen egészséges volt, és csak ez számított a két szülőnek. A kisfiút Atsumichi Deushi-nak nevezték el az apja után.
Mint mindegyik gyerek, csak eszik, alszik, és sír egy folytában. Yayoi egy folytában fent van, még este is alig alszik valamit. Hol ő vigyáz rá, hol az apja, és ez így megy minden nap.
Napok, hetek, hónapok telnek el így, és a kisfiú nagyon szépen fejlődik. A családot meglátogatják a rokonok, és a barátok. Soha nincsenek egyedül. Milyen is lehet egy gyerek, édes akár egy álom. Kicsit duci, de majd felnőtt korábban fiatal, és gyönyörű férfi lesz belőle. Atsumichi, csak esténként dolgozik, mikor nincs senki sem a cégnél, míg Yayoi otthagyta az állását. A megélhetésre elég pénz kapja a férje, így nem szenvednek semmiben sem hiányt.
Gondtalan évek ez az ifjú Atsumichi számára, még nem ért semmit se az emberek nyelvén, csak gügyög magában. Hónapok telnek el, így és a szülők ugyan úgy szeretik egymást, mint mikor megismerkedtek. Hát igen ilyen a szerelem. A fiatal Atsumichi sokat eszik és sokat nő. Most született és már egy éves, hogy rohan az idő. Az idő megállítani nem lehet. A város nem változott semmit sem nyüzsög az emberektől, a fiatalok még mindig úgy szórakoznak, ahogy régebben a felnőttek fiatal korukban. Telnek, múlnak az évek és az ifjú Atsumichi is, úgy fejlődik, mint egy gomba. Most bár beszél, jár, és a fogai is kinőttek. Olyan aranyos gyerek. A szülők meg olyan szeretettel nevelek a fiúkat amilyennel, lehet. Telik az idő egy a nyüzsgő városban. Az ifjú Atsumichi egyre jobban hasonlít az apjára. Koppé, eleven és energia teli gyerek, aki mindenre kíváncsi, amit meglát. Atsumichi nagyon szeret gitározni, ennél fogva egyik alkalomkor vett egy gitárt. Haza ment, és ezzel szórakoztatta családját.
Nagyon jól tud gitározni, és jó is, a hangja megtanítja fiát is gitározni, kis sikerekkel. Már egy éve, hogy bölcsödébe jár és még mindig cumis üvegből, eszi meg a levest. Yayoi nem tudja rávenni fiát, hogy kanállal egye a levest és tányérból. Ezért a bölcsödében mondta is a dadáknak, hogy tanítsák meg etetni a gyereket evőeszközökkel, mert nála nem akar, csak cumis üvegből enni. Úgy látszik, hogy a gitározás nem megy az ifjú Atsumichi-nél de az, hogy tegyen tönkre egy gitárt az igen. Egy nap mikor Atsumichi-t be hívták délután dolgozni. Yayoi aludt és az ifjú Atsumichi elővette az apja gitárját, letette a földre. Addig ugrált, rajta míg darabokra nem tört. Mikor ezt apja meglátta a fiát kicsit, leszidta, de tudta, hogy még gyerek így nem foglalkozott az egésszel. Hát igen ilyen komiszak és kópék a gyerekek, de mit lehet te, még csak gyerekek. Amikor az ifjú Atsumichi négy éves lett eldöntötték a szülők, hogy óvódba viszik, ahol legalább gyerekek közt van, és tanulhat is. Így a szülőknek volt idejük egymásra is. Atsumichi ahogy meglátta Yayoi-t a hálószobaajtajából csak gyönyörködni tudott fiatal feleségén. Atsumichi nagyon kívánta Yayoi-t, és ez fordítva is így volt. Atsumichi beljebb lépet a hálószobába, és bezárta az ajtót. Nekik most kezdőt el a kaland.
Csókolóztak, és lassan levetkőztettél egymást. Atsumichi megcsókolta Yayoi nyakát utána meg a vállat. Yayoi is pont ugyan ezt tette. Szenvedélyes szeretkezés indult el. Lefele öltöztek, simogatták és csókolták egymást. Érezték egymás illatát és szenvedélyük mámorát. Nem tudtak betelni így egymással, és az egymás iránt érzet szerelemmel. Atsumichi ölbe vette Yayoi-t és körbe fordult vele párszor. Lefektette az ágyra, és ami Yayoi testére simult haj odébb simította. Végig simogatta a felesége testét és végig csókolta minden testrészét. Yayoi csendesen, és némán feküdt az ágyon. Yayoi végig csókolta, és végig simította kezét Atsumichi testén mindenhol. Atsumichi felhúzta Yayoi térdeit, és végig csókolta a lábait. Teljesen meztelenek mind a ketten. Atsumichi ölébe ült Yayoi így ölelkeztek és csókolóztak egymással. Vissza lefektette Yayoi-t. Egyszerre verejtékeztek, és egyszerre volt melegük, vagy egyszerre fáztak. Yayoi csókolta Atsumichi testrészeit és ezt mondta: - Szeretlek és szeretni is foglak! Atsumichi ezt mondta: - Szeretlek mindörökké, és nem akarlak elveszteni soha. Egymáson feküdtek és a többit a ti fantáziátokra, bízom…
A család Hong-Kongba költözött egy nagyobb házba.
Harmadik fejezett
Kína (Hong-Kong 1991-1993)
Az új és nagyobb család boldogabb, mint még soha. Az ifjú Atsumichi nem lesz egyedül. Lesz egy kistestvére. Teltek múltak a napok, hetek, hónapok. Yayoi-nál hathónapos korában elkezdődtek a fájások. Atsumichi a korházba vitte és mondta nekik ott az orvos, hogy kapott a felesége nyugtatott és, hogy a szülésig bent tartják. Atsumichi és a fia magukra maradtak. Egyedül kell nevelni a fiát, míg a felesége ki nem jöhetett a korházból. Ugyan úgy járt dolgozni és a szomszéd vigyázott a gyerekére mikor ő dolgozott. Mindig meglátogatták Yayoi-t. Nem volt olyan nap mikor nem mentek volna be hozzá. Lassan, de biztosan eltelt ez a két hónap is. A kilencedik hónapban már Yayoi is tudta, hogy lánya lesz, így azon gondolkoztak, mi legyen a neve. A neve Arisa lesz. Szép név egy kislánynak.
Yayoi-nál megindultak a fájások az apa és az ifjú Atsumichi kint ültek a váróban. A fiatal Atsumichi már 5 éves. Barna haja, barna szeme és kerekded arca van. Kint ültek türelmesen a váróban. Az apa fel és alá járkált, míg a fia a széken ücsörgött. Három órával később egy aranyos nővérke jött ki a szülőszobából egy csecsemővel a kezében. Mondta: - Aranyos kislánya született egy tünemény. Oda adta a gyereket az apukájának és visszament a szülőszobába. Atsumichi és a fia nagyon örültek. Atsumichi azért, mert lánya született a fia meg azért, mert van egy kistestvére. Ez a csecsemő nagyon különleges. Egy hét múlva Yayoi-t kiengedték a korházból, de egyedül ment haza. Ezt furcsállta is. Atsumichi és fia meglepetéssel várták Yayoi-t. A Deushi - család nagyon boldog. A kis Arisa nagyon különleges egy kisbaba. A fiatal Atsumichi jövőre megy majd óvódba. Atsumichi még mindig takarítóként dolgozik a cégnél, ahova fel vették. Egy nap otthagyta az állását, és jobb munkát kereset, mert kevesellte azt a fizetést, amiből fen, tudja tartani a családját. Így lett Atsumichi – ből testőr. Megfelelt a testőri feladatnak, így kevesebb időt töltött a családjával, de több lett a fizetése. Csak hétvégén és a szabadnapjaim ment haza, hogy lássa a lányát és a fiát. Teltek múltak a napok, hetek, hónapok. a kis csöppség nagyon sokat nőt túl sokat. Milyen is a gondtalan gyerek évek. Erről az időszakról nehéz mesélni. De már a kis Arisa két éves és Atsumichi is több időt van otthon. Tudjátok még Yayoi és Atsumichi közt, még úgy lobog a szerelem, mint a tűz. Yayoi gondoskodik gyerekeiről, míg férje dolgozik.
Egy szép nyári estén Atsumichi éget a vágytól, hogy olyan keveset van szeretett feleségével. Mikor Yayoi fürödni ment Atsumichi is épp akkor készült, lezuhanyozni. Véletlen vagy talán a sors akart így hogy pont a fürdőszobában találkozzanak. A gyerekek csendben aludtak és jó mélyen. Míg a két felnőtt együtt fürdőt. Halkan és lassú léptekkel mentek át a hálószobába, ahol elkezdődőt a hancúrozás. Köntösben voltak de az időpont jó volt a hancúrozásra. Kívánták egy mást, mint medve a mézet. Égtek a vágytól, forrt bennük a vér.
Nem tudtak betelni egymással. Ezek a napok, amiket nem töltöttek egymással lassan és szomorúan teletek el. Szerelmük oly végtelen volt, mint a kék óceán. Halk suttogás hallatszott. – Szeretlek Yayoi. – hangzott Atsumichi szájából. –Szeretlek Atsumichi. Hangzott Yayoi szájából. Levették a köntösöket, egymást simogatták és csókolóztak. Atsumichi végig csókolta Yayoi nyakát és testének minden részét. Yayoi beletúrt férje hajába és a nyakát csókolta. Szíve hevesen vert és csontjaiban érezte férje szívverését. Simogatták és csókolták egymást. Atsumichi lefektette Yayoi az ágyba és ráfeküdt. Érezte szerelme szívverését és lélegzet vételét. Együtt lélegzet szerelmével. Heves szeretkezésbe kezdtek bele. Egy hang se hallatszott egy óra múlva Yayoi és Atsumichi fáradtan és izzadtan feküdtek egymáson. Yayoi rá feküdt Atsumichi mellkasára és így töltötték az egész éjszakát. Másnap reggel Atsumichi kedvesének ágyba vitte a reggelit, aki még mindig aludt. Édesen és mélyen olyan volt, mint egy angyal. Atsumichi lezuhanyzott felöltözött és kiment a szobából, azért hogy fel ne ébressze kedvesét
Megcsinálta a fiának a reggelit. A fiatal Atsumichi most is korán kelt fel, mint mindig. Yayoi is fel kelt lezuhanyzott meg reggelizet és átment a kislánya szobájába. Arisa még aludt, így nem ébresztette fel, hanem kiment a szobából és nyitva hagyta az ajtót. Együtt reggelizett a szeretett férjével és fiával. Yayoi nem tudta de az éjjel megfogat a kicsi babája. Semmi jelét nem mutatta, hogy terhes lenn csak túl sokat evett. Arisa sírt az ágyában az nap mondta ki az első szót. Napok, hetek talán hónapok teltek el mikor a kis Arisa kimondta az első szót. Az ifjú Atsumichi már iskolába járt. Yayoi csak hízott és akkor jött rá, hogy várandós. Elmondta férjének, fiának és a kislányának bár a két gyerek nem értette mi az, de az anyukájuk elmesélte nekik, hogy lesz még egy kis testvérük. Egy boldog nagycsalád ez jellemzi őket. Arisa most megy a bölcsödébe és jön az újabb testvér. A két szülő nem változott az óta semmit mióta találkoztak, csak annyit, hogy öregedtek, de ez az idő múlásával történt. Arisa különleges kislány, aki tudta, hogy a testvéreit szeretni kell bármi bajuk is, essék.
Negyedik fejezett
Kína (Hong-Kong 1993-2000)
Yayoi-t bevitték a korházba, mert megindultak a szülési fájások, de ez most kivételes alkalom apás szülés lesz. Egy óra múlva megszületett az egészséges kisfiú, akit Keishi neveztek el. Yayoi nagyon elfáradt a szülésben és Atsumichi-nek is vigyázni kellett gyerekeire. Egy hét telt el, mikor Yayoi-t és a kisfiát kiengedték a korházból. Mit a többi csecsemő kétóránként evett, aludt és sírt ez ment minden nap éjjel és nappal. Nagy felelősség gyereket vállalni, de aki gyereket vállal nézzem szebben a következményével.
Telt múlt az idő a gyerekek, így fejlődtek évről évre alig, hogy Arisa kijárta a bölcsödét már is óvodába kellett menni. A fiatal Atsumichi meg iskolába járt. Arisa három, míg a fiatal Atsumichi kilenc éves. Nagyon fejlődnek, mint a gombák. Yayoi még mindig nem dolgozott. A gyerekei mellett nem is tudott dolgozni. Azt várja, hogy mindegyik iskolába menjen, és akkor legalább foglalkozhat egy kicsit a munkával is, de a gyereknek egy anya kell. Az idő rohamosan telik, de már deushi - család nem fog gyarapodni. Évek teltek el mióta Yayoi és Atsumichi megismerte egymást. Sajnos szüleik már nem élnek, és a rokonaik is messze laknak tőlük, így egyedül kell szembenézniük a feladattal. A fiatal Atsumichi szeret játszani más gyerekekkel, és szívesen barátkozik, míg Arisa visszahúzódó és zározott különleges kislány nagyon. Telnek, múlnak az évek a kis Keishi megtanult járni, beszélni és már ő is bölcsödébe jár. Barna haja, zöldeskék szeme van és nagyon humoros. Egyszer Yayoi és Atsumichi beszélgettek a konyhában, míg a gyerekek aludtak.
- Szívem remek anyuka vagy. Ahogy megláttalak a nap a buszmegállóban, tudtam, hogy jó és hű feleség leszel. Nem gondoltam volna, hogy a barátságunkból szerelem lesz és abból házasság.
- Szívem, ha a nap nem ismerlek meg sokáig, keresgélhettelek volna a földön.
- Szeretlek és szeretni is foglak, és ezt addig fogom mondogatni, míg élek és élsz.
- Én az óta szeretlek mióta kisgyerekkoromban egyszer, megvédtél a fiúktól.
- Nem állt ki így senki sem értem, mint te.
- úgy illik, ha látsz egy bajba jutott lányt, segíts rajta.
- Nem tudom meghálálni szívem.
- Nem kell meghálálni, mert már régen volt ez.
- Nagyon régen. Szegény anyukád fentről vigyázz ránk.
- Igen.
- Ne keseredj el szívem, mert boldog ő is, mert egymásra találtunk.
Így folytatódót a beszélgetés tovább. Telnek, múlnak a zajos hong-kongi napok, és a gyerekek egyre elevenebbek. Bajt kevernek és veszekednek, de az a jó hogy a fiatal Atsumichi megtanítja a testvéreit számolni, írni és rajzolni. Milyen szép a testvéri szeretett. Atsumichi még mindig gitározik hiába a fia eltörte a gitárját. Vette egy újat és így szórakoztatja a gyerekeit. Este mesél nekik esti mesét, mert a nélkül nem alszanak el. A szoba tele van a gyerekek rajzaival, hogy, majd ha felnőttek emlékezzenek mit csináltak kisebb korukban. Keishi születése óta hét év telt el a fiatal Atsumichi, aki egy 16 éves kamasz lett középiskolába jár, és a barátaival szórakoznak a szabad idejükben. Magas barna hajú fiatal lett belőle, aki szerelmes az egyik osztálytársába, de az észre se veszi. Arisa most 10 éves nagyon sokat változott barna hosszú haja van. Még mindig csendes és visszahúzódó általános iskolába jár és nincsenek barátai a szabad idejét zenehallgatással, és olvasással tölti. Keishi még csak most megy általános iskolába. Barna hajú, zöldeskék szemű és nem szeret kint lenni a szabadban, inkább a házban játszik a játékaival.
Yayoi is elment dolgozni egy cégnél varrja a ruhákat, mint a többi anyuka. Atsumichi meg még mindig testőr és szereti végezni a munkáját. Megbánta, hogy amikor takarítónak állt nem mondott fel, de ilyen az élet.
Ötödik fejezett
Kína (Hong-Kong 2000-2010)
Az idős Atsumichi 51 éves és örül, hogy megélheti a gyerekei felnőtté válását és ezzel Yayoi is így van, mert bármi megtörténhet bármelyik nap, bármelyik pillanatban, de miről is írok mikor még csak most kamaszodnak. Mind a hárman iskolába járnak a szülők meg dolgoznak. A fiatal Atsumichi megy mindig a kisebb testvéreiért. A kicsik egész úton haza felé csak mesélnek. A fiatal Atsumichi vigyázz rájuk addig, míg a szülei haza nem jönnek a munkából. Lassan telnek az évek, de a gyerekeken látszik, hogy miben különbőznek egymástól. A fiatal Atsumichi–nek titokzatos barátai vannak nagyon furán, viselkedik. Olyan durva és kegyetlen, de majd változik még. Arisa egy tünemény lány segít mindenkinek még azokon is, akik nem érdemlik meg. Arisa allergiás az ezüst dolgokra. A szülei nem tudják, de ez a lány nem olyan, mint a többi gyerek. Nagyon jó szíve van, de még most se, barátkozik senkivel se, mintha félne az emberektől vagy attól fél, hogy átverik. Keishi egy élet vidám gyerek szereti a rock zenét és gitározni tanul az apukájától, és sok a barátja.
Telik nagyon az idő sokat kirándulnak, és sokat nyaralnak együtt. Van az úgy, hogy egy átlagos családba szülessen egy átlag feletti gyerek, aki nem érti, akkor úgy írom, hogy egy természetes családba szülessen egy természet feletti gyerek. De ezt nem veszi észre senki. A gyerekek kint játszanak a kertben, míg a szüleik bent főznek. Na, de nem részletezem, majd ezt meglátjátok ti is, csak legyen fantáziátok. A biztos, hogy a szülők tudnak Arisa ezüst allergiájáról. Telik múlik az idő, mint mindenhol telik az idő. Történnek olyan dolgok, amit nem lehet megmagyarázni. A fiatal Atsumichi sokáig el szokott lenni a barátaival és ezt a szülők nem nézik jó szemmel. Gondoskodnia kell a testvéreiről, mert mi lesz velük, ha meghalnak. A gyerekek bekerülnek egy árvaházba, és szétszakad a család. Ezt nem akarja senki sem, ezért tanítanak meg mindent a fiatal Atsumichi–nek. Mindegyik suli után leckét ír és a szabad idejét azzal tölti, amit szeret. Lassan öt év eltelt a szülők, csak öregednek a gyerekek is idősebbek lesznek. Mindegyik gyerek már egyedül jár iskolába. A fiatal Atsumichi 21 éves leérettségizet és van egy jó szakmája. Ami a legjobb, hogy talált egy jó állást. Szeret szórakozni, és sok időt tölt a barátaival. Még mindig mogorva és nem foglalkozik senkivel sem. Arisa 15 éves kamaszodik, mint az öccse és nem változott semmit sem, csak annyit, hogy csinosabb lett most kezdte el a középiskolát. Mindig az a visszahúzódó lány maradt, magának való és magányos, de ő tudja, hogy vele nincsen valami rendben. A nagy szüle után kutakodik, hátha megtud valamit arról, ami vele történik, de hiába. Keishi még általános iskolába, de sok rendezvényen mutatja meg gitártudását. Mindig a haverjaival lóg ő is és nagyon jó tanuló, mint a testvérei. A szülők meg idősebbek, de tudják, hogy a gyerekeinek jó jövőjük lesz. Ha csak nem történik egy olyan dolog, ami mindenki életét megváltoztatja.
Tudjátok ez a város nagyon különleges és különleges emberek élnek itt. Természet feletti lénynek rejtőznek az átlagos emberek közt. Nappal emberek éjjel mikor sötét van, átváltoznak. Nagyon ritka az, ha valaki olyan géneket örököl, mint mondjuk Arisa. Na de majd bővebben írok erről, mert ezeknek a gyerekeknek az életük gyökeresen meg fog változni.
Mily szép család ez, míg mások családja tönkre megy ők boldogan élnek. Sok minden történik egy ember életében. A gyerekek hisznek a természet feletti lényekben és a hősökben, míg a szülők azt mondják, hogy ezek nem is léteznek. Az ő szemükben azért nem léteznek ezek a teremtmények, mert nem hisznek bennük. Ott rejtőznek köztük. Lassan, de biztosan eltelik ez az öt év is semmi sem változik, csak az idő megy, de még hogy megy. Atsumichi 61 éves már elégé idős így nem dolgozik, már otthagyta a munkáját nyugdíjba vonult. Yayoi 45 éves ő még dolgozik. Nem rég vettek egy kocsit és Yayoi a jogosítványt is megszerezte. A fiatal Atsumichi 26 éves dolgozik és szórakozik a haverjaival, mint mindig. Arisa most kezdet el dolgozni fényképészként az egyik újságnak. Jó munka jól megfizetik. Keishi még a középiskola padjait koptatja, de már un iskolába járni, inkább adna koncerteket valahol más országokban.
Hatodik fejezett
Kína (Hong-Kong 2000-2013)
Egyszer egy szép napon reggel deushi család a család barátjához készült menni, nyaralni, aki éppen Sanghaj-ban lakik egy nagy villában. Mindenki összepakolta az egy hétre való holmiját. Bepakolták, beültek a kocsiba. Yayoi vezetet, mint mindig Atsumichi meg az anyós ülésen ül. A gyerekek becsatolták a biztonsági övet, de a felnőttek nem. Körülbelül 2 óra hossza volt az út, így a család nyugodtan tudod beszélgetni. Keishi a laptopjával szórakozott, Arisa a könyvet olvasta, a fiatal Atsumichi pedig gondolkozott. Az apukájuk újságot olvasott, míg Yayoi vezetett. Egyszer csak megtörik a csend. Megszólal az apuka. Gyerekeim ideje elbeszélgetni. Kivel is kezdjem. Mondjuk, kezdjük Keishi-vel a beszélgetést.
- Igen mond apa vagy kérdez, amit akarsz.
- Fia m meséljél már valamit.
- Jól van, mesélek rendezvényeken lépek fel, ott szoktam gitározni. Barátaimmal lógok és tanulok.
- Na végre valaki csinál valami jót is. Te összekötötted a hasznosat a szórakozatóval ennek örülök.
- Arisa most te jössz. Hallottam a régi iskoláidban, hogy nem nagyon barátkoztál senkivel sem. Ennek mi lehet az oka?
- Ennek az-az oka, hogy mindenki elfordult tőlem a betegségem miatt. Lenéztek, azért amit teszek szabad időmben.
- Igen. Mit is teszel szabad idődben azon kívül, hogy olvasol, és zenét hallgatsz.
- Apa segítek az embereken úgy, ahogy lehet és ez sok embernek nem, tetszik.
- Ne foglalkozz velük lányom. Van ki segítőkész, van ki nem ilyen az élet.
- Na te maradtál utoljára Atsumichi mesélj valamit azon kívül, hogy testőr vagy és a barátaiddal lógsz.
- Apa nincs mit mesélnem.
- Miért vagy olyan ellenséges és mogorva?
- Apa ez a munkám része erre születtem.
- Rendben fiam-megértem anno mikor én is testőrvoltam alig volt időm rátok. Csak hétvégén és szabadnapjaimban jöhettem haza. Tudom milyen nehéz, de ezt vállaltad.
- Hogy elrepült az idő már oda is értünk Jackie villájához.
Ahogy a gyerekek kinéztek az ablakon egy nagy hatalmas villa kapuját, pillantották meg. Tátva maradt a szájúk. Hahó srácok kiszálltok a kocsiból vagy itt akartok bent éjszakázni. - mondta az idős Atsumichi. Megyünk máris. - mondták a fiai. Keishi megszólal: - Na ez a férfi is dús gazdag. Kiszálltak a kocsiból a gyerekek is. Jackie segítet a bőröndöket kipakolni a csomagtartóból és üdvözölte barátait. Hangosan kínaiul kezdet el ordítani erre egy srác jött ki a házból. Görnyedt testtartással, fekete haja, barna karikás szemek, fehér pulóvert és farmer nadrágot viselt. Nem beszélve, arról hogy mezítláb volt.
- Vidd fel ezeket a vendégszobába.
- Rendben.
- Várj. szólt egy hang és megfordult mielőtt megfogta volna a bőröndöket.
- Várj még egyszer szólt ez a lágy gyönyörű hang. Hagyd hagy, segítsek. Úgy is körbe akartam nézni így meg van, ki körbe vezessen.
- Rendben.
- Arisa mit csinálsz? – kérdezte apja.
- Segítek, mint szoktam.
- Te vendég vagy itt. Nem baj apa.
- Rendben Jackie máris viszem a bőröndöket, mert ahogy látom ma egyedül, edzek.
- Ne haragudj de ez a deushi család a barátaim.
- Semmi gond.
-
Arisa megfogta a bőröndöket és az idegen srác is és eltűntek a nagy villában. A szülők és a többi testvére Jackie-vel beszélgetek. Ha a várost, tengerpartot vagy a látványosságot akarjátok megnézni akkor én, körbevezetlek benneteket. Oh köszönjük vendégláttásodat és segítségedet. Na gyerekek, ki akar a tengerpartra menni. Én. Én hangzottak a hangok. Akkor máris mehetünk, ha ráérsz Jackie. Persze ráérek, de a lányotok nem jön velünk. Ja Arisa nem nagyon megy sehova, se így nem hinném, hogy jönne. Rendben. A deushi család és Jackie bejárták a várost és a látványosságokat is, megnézték sok kép készült róluk. Elmentek a tengerpartra nagyon jól szórakoztak.
Eközben Arisa és az idegen srác felvitték a szobákba a bőröndöket. Arisa elgondolkozott egy percig az idegen srácon és 2 éve ezelőtt nem lát itt. Nagyon furcsállta hogy most találkozott vele. Olyan furcsa és különleges embernek látszott.
- Sajnálom, hogy segíteni akartam neked, de tudod én ilyen, vagyok egy segítő kész lány.
- Semmi baj akkor biztos te vagy Arisa. örvendek a találkozásnak.
- Én is örülök a találkozásnak.
- Bocsánat most kaptam egy üzenetet Jackie-től, hogy elmentek a városban. Sajnálom, hogy itt hagyták a családja.
- Ne sajnálja, mert félek az emberektől és az elő ítéleteiktől, de tőled valahogy nem félek. Bocsánat bemutatkoznék én Arisa deushi vagyok fényképész.
- Én, meg Ken’ichi Matsuyama vagyok. Ugye jól érzem, hogy valami aggasztja önt.
- Igen jól érzi, de honnan tudja?
- Tudja nem maga az egyetlen, aki külön legyes földön.
- Most ezt nem értem.
- Neked ugye van egy ezüst allergiája.
- Igen van, de honnan tud róla. Tudja Jackie mindent, elmond.
- De még soha nem láttam itt.
- Pedig mindig itt voltam mikor a te családod is itt volt.
- Te Jackie fia vagy?
- Nem. Nem az apám és nem is a rokonom. Én árva vagyok, csak leéget az árvaház és ő magához vett.
- Értem. Na de most mennem kell. Még ha összefuttok veled, akkor még beszélünk.
- Rendben.
Ken’ichi elment edzeni. Arisa meg kipakolt a többiek bőröndjéből is kipakolt. Hamar végzet így elindult felfedezni a villát. A kert és az udvar nagyon tetszet neki csend és nyugalom volt ott. Leült a kert végében az egyik fa tövében és így gondolkozott. A szülei visszatértek a városnézésből. Ettek egy jót és mindenki a szobájába ment. Fel se tűnt nekik hogy Arisa nincs is a szobájában. A fiatal Atsumichi és Keishi a nappaliban a videojátékkal játszottak. A szüleik meg moziba mentek. Arisa a fa alatt aludt el. Azon járt az agya egy folytában miért mondják neki, hogy különleges. 20 éves mi lehet bennem különleges. Ahogy feküdt a fa alatt. Ken’ichi ment volna be a villába, de felesett Arisa-ban megrázta a vállát. Arisa úgy aludt, mint a bunda. Nem volt szíve kint hagyni. Így ölbe vette és felvitte a szobájában. Befektette a lányt és kiment.
Ahogy reggel lett már mindenki az ebédlőben reggelizet kivéve Arisa-t
- Hát fiúk mit csináltatok Arisa-val?
- Mi semmit. Azóta nem láttuk mióta tegnap segített felhozni a bőröndöt.
- Ez különös nagyon.
- Biztos alszik.
- Biztos, de így lemarad a sok jóról.
- Az ő baja apa. Ti mondtátok neki, hogy barátkozzon.
- Na jó menjünk, van mit még néznünk.
A család bement a városba. Láttak szerzeteseket sok minden újat. Az egész napot együtt töltötték próbáltak sok új dolgot. A villában csend és nyugalom. Ken’ichi a könyvtárban kutatót szokása szerint. Ő tudja jól, hogy nem ő van egyedül a földön az, aki természet feletti erőkkel bír csak, hogy ezt Jackie is tudja.
Arisa felébredt, és ahogy a tükörhöz lépet látta a karmolás nyomokat magán. Azt kérdezte ezt ki tette, de nem tudta. Le zuhanyzót és mikor öltözött volna fel a sebhelyei helyén csak hegek voltak. Megijedt és sikított egyet. Azt kérdezte magától: - Mi, vagy ki vagyok én? Rá jött nem hiába nem barátkoznak vele egy szörny. Felötözött és sírva ment le az ebédlőben, de sehol sem volt senki vett pár falatot és továbbsétálgatott a folyóson. Ahogy ment hallotta, hogy a könyvtárban csörömpöl valaki. Szép lassan kinyitotta az ajtót és belépet. Ken’ichi volt benn és a könyvet olvasgatta. beljebb lépet.
- Áh jó reggelt Arisa a szüleid és Jackie lementek a városba. De valami baj van?
- Jó reggelt! Nem tudod, hogyan kerültem be a kertből az ágyamban?
- Tudod tegnap edzés közben felbotlottam benned. Én vittelek fel a szobádba. kérdeztem valamit nem, válaszolsz. Tegnap elégé szakadt volt este a ruhád valami történt veled?
- Szeretném tudni én is, hogy mi folyik itt, de nem tudom.
- Egyszer majd megtudod, mi folyik itt.
- Rendben. Na de nem zavarlak lemegyek edzeni. Ha olvasni akarsz polcon, van csomó könyv, olvas nyugodtan.
Ken’ichi felállt az asztal mellől fogta a jegyzeteit és elindult az ajtó felé. Megfordult és így szólt örülnék, ha velem tartanál, azt hiszem rád is rád, férne. Örömmel tartok veled. Rendben. menj a szobádba, keresd meg a legkényelmesebbik nadrágodat és pólódat és várj meg ott. Rendben így lesz. Akkor majd ütközünk. Arisa ment a folyóson de benézet a szülei szobájába. Kipakolt a bőröndjéből és nagyon meglepődött mikor észre vette, hogy a dupla fenekű bőrönd. Talált egy levelet, ami nagymamájának szólt. Elolvasta a levelet és az állt benne, hogy az egyik unokája teliholdkor születik a különleges lesz. Visszatette a levelet, megkereste a ruháját és kiment a szobából. A folyóson találkozott Ken’ichi-vel és lementek az edzőterembe. Az edzőteremnek egy öltözője van és egy zuhanyzója. Arisa és Ken’ichi elkezdet átöltözni. Egyik sem volt szégyenlős.
- Kérdezhetek valamit?
- Igen. kérdez nyugodtan.
- Mik azok a hegek a testeden?
- Ezek nem tudom. Tegnap este szereztem, de nem tudom hogyan.
- Ah értem én. Jól érzem, hogy te megtudtál valamit, és nem fogod elmondani senkinek se.
- Jól érzed, mert nem vagy se, a barátom se a családtagom hogy megosszam veled.
- Rendben, de én is olyan vagyok, mint te ne feled. Na menjünk edzeni.
- Rendben.
- Jól tudom, hogy te tudsz kung-fuzni.
- Igen jól tudod, Ken’ichi.
- Akkor kihívlak egy baráti mérkőzésre.
- Benne vagyok.
Elkezdtek harcolni egymással. Látom Arisa nem, fáradsz el. Nem én. Jól van, ezt szeretem, ha fáraszthatatlan az ellenfél, akkor hosszú küzdelemmel lesz ez. Igen az lesz. Arisa megfogta Ken’ichi kezét védekezés képen de nagyon megmarta, annyira hogy elkezdet folyni a vére. Arisa szemében lobogott a tűz ellenséget látott Ken’ichi-ben. Bosszút akart a nagy szüleiért. Ken’ichi nem hagyta, hogy Arisa kárt tegyen benne és magában is. ken1ichi tudta milyen természet feletti emberek élnek a földön. Arisa csak támadt Ken’ichi meg védet. Ken’ichi karján csorgott a vér. Arisa-ban elszakadt valami fel kiáltott azt kérdezte: - Miért? Elengedte Ken’ichi karját. Elkezdet rohanni és rohant és rohant. Ki a házból ki a világ végére. Ken’ichi bekötözte a kezét.
Ken’ichi érezte azt, amit Arisa. Érezte a heves szívverését, fájdalmat, szomorúságot. Arisa csak rohant azt kérdezgette miértpont ő az aki ilyen különleges. Elfáradt a rohanástól és eleset a kert végében. Ken’ichi megfogta magát és kiment a kertbe. Megállt a lány előtt és leült elé.
- Nincs semmi baj Arisa. Nem vagy egyedül én majd segítek neked, csak biz bennem.
- Nem akartalak bántani. Nem vagyok ön magam mostanában.
- Semmi baj. Mutatok valamit, de ezt el ne mond senkinek se.
- Látod ezt. Hegyek, pedig az előbb karmolás volt és érzet.
- Én egy árvaházban nőttem fel és különleges gyerekekkel közt. nem vagy egyedül. Még vannak rajtad kívüli ilyen emberek.
- Azt, hiszen sok közöd van ahhoz az árvaházhoz, ahol én felnőttem.
- Egy deushi vezette a árvaházat akinek egy fia volt. A fia japánban lakott. Mikor az árvaház vezetője meghalt mikor felgyulladt.
- Az én nagyapám egy árvaházban éget szénné. Nem tudták kimenteni. És ő is árvaházat vezetett. Apa meg japánban ismerte meg anyát.
- A nagyapád különleges ember volt és te is az vagy. Most már szerintem kezded sejteni, mi folyik itt.
Na de jobb, ha a családod és Jackie nem jön rá, hogy mi beszélgetünk. Szed össze magad, menj a ruhádért és menj, tedd azt, amit akarsz. – mondta, Ken’ichi. Kösz Ken’ichi, hogy ennyit is elmondtál nekem. - mondta Arisa. Semmiség egy barát bármit meg tesz egy barátért. – mondta, Ken’ichi. Arisa bement a szobájába és kise jött onnan addig, míg a családja vissza nem jött a városból
Lassan eltelt ez az egy hét is. a család összecsomagolt és bepakolt a kocsiba elbúcsúztak Jackie-től és beültek a kocsiba. Bekötötték a biztonsági övet és visszaindultak Hong-Kong-ba. Yayoi lassan vezetett, mint mindig szokott. Egy piros kocsi jött velük szembe Yayoi azt hitte, ki kerüli őket, de nem. A piros kocsi frontálisan ütközött Yayoi-ék kocsijával. Yayoi és Atsumichi meghalt az ütközésben a kocsit nem vezet senki sem. A kocsi száguldott egyenesen neki a szalagkorlátnak, amit át is szakítót és belezuhant a tengerbe. A kocsi, csak süllyed és süllyed. Jackie és Ken’ichi edzetek, de edzés közben Ken’ichi bajt érzet nagy bajt. Jackie azt hitte, Ken’ichi viccel, de mikor látta, amikor megrémült és a félelmet az arcán. Ken’ichi rohant-rohant a kocsihoz Jackie meg utána. Azt kérdezte mi a baj? Jackie nagy a baj a deushi családdal történt valami. Rögvest kocsiba ültek és mentek azon az utón, amerre a deushi család ment. A piros kocsi oldat parkolt darabokra tört az eleje. Ken’ichi kiszállt és kérdezősködött a sofőrtől, de az ittas volt így az egyik utas mondta el mi történt. Ahogy megpillantott a szalagkorlátot rohant a kötélért. Jackie megkötötte a kötelet. Ezt mondta, Ken’ichi-nek: - Kevés az időnk és te gyorsabb vagy. Ken’ichi leugrott a sziklákról bele a hideg tengervízbe. Leúszott a víz mélyére és megtalálta az elsüllyed kocsit. A szülök, nem lélegeztek szörnyet haltak az ütközésben. A gyerekeknek gyenge volt a pulzusa. Fogyott az ideje nagyon. Kikapcsolta biztonsági öveket. Felvitte a két fiút a víz felszínére. Magára kötötte, megrántotta azt és felhúzták őket. Jackie fogta Atsumichi-t és Keishi-t és a mentőkre, bízta őket. Megszólalt Jackie: - Nem, hiszen, hogy Arisa még él egy óra telt el a balesett óta. Nem érdekkel akkor is kimentem. – ezt mondta, Ken’ichi. Bele vetette magát a vízbe és leúszott a kocsihoz. A lány be volt kötve. Kicsatolta a biztonsági kötelet és kihúzta a kocsiból. Felúszót vele a felszínre. Magára kötötte a kötelet és felhúzták őket. A mentősök elvették tőle a lányt, és újra élesztették őket. A tűzoltók kihúzták a kocsit a tengerből a holttesteket, elszállították és a deushi gyerekeket is.
- Most mi lesz velük Jackie? Egyedül martak és nincs már senkijük közeli rokon a családból csak te, mint a barátja.
- Az lesz, eladjuk a házukat, elhozzuk a cuccukat és mi nálunk fognak lakni felelősséggel, tartozok értük.
- Értem. Én megyek a lakásukra, összepakolom a ruhájukat, meg amit kell és vissze a villába.
- Rendben én meg eladom a házukat.
-
Egy hét telt el a balesett ott csak most tudták meg a deushi gyerekek, hogy a szüleik meghaltak és, hogy a család barátjánál fognak lakni. Haza engedték őket a korházból és Jackie-hez költöztek. A temetésre is elmentek, hogy elbúcsúzzanak a szüleiktől. Lassan 3 év telt el a szörnyű tragédia óta. A gyerek, akik már felnőttek Jackie-nel laktak.
Hetedik fejezett
Kína (Sanghaj 2013)
Atsumichi és Keishi elköltöztek Jackie házából. Mind a ketten máshová, csak Arisa maradt. Atsumichi 29 éves és a maffiának dolgozik az óta mióta meghaltak a szülei. Gitározik ő is, azért mert apja kívánságát teljesíti. Felnőtt férfi lett belőle, aki hosszú hajat növesztett. A barátaival alig találkozik már. Mogorva és kegyetlen lett nem ismeri a könyörületet. Keishi 20 éves letette az, érettségizet és egy rock együttest, alakítót sok a női rajongója és a világ minden részén turnézik, Keishi úgy néz ki, ahogy kinézet csak sokat nőtt. Arisa ott maradt Jackie-nél ő otthagyta a munkáját, mikor kijött a korházból. Most van ideje ki deríteni kicsoda és Ken’ichi az, aki segíteni fog neki. Arisa összebarátkozok sok emberrel. Jackie-t megölte a maffia, mert nem akarta elárulni hol van, Ken’ichi. Arisa a sok pénzéből felépítette a deushi házat megint és Ken’ichi segített neki, mivel a villát eladva sok volt a vagyona. A különleges emberek háza és otthon megnyílt. Sok ember költözött be az otthonba. Mint Tama Amori egy kedves lány, aki segítet nekik. Hideko Horigome egy rendes lány. Hidemichi Isozaki, aki egy romantikus srác. Kichisaburo Amori energiával teli srác.
- Ken’ichi egy időre el kell mennem, tudod a kutatásokhoz anyagot, kell gyűjtenem.
- Rendben. Vigyázz magadra és ne tégy kárt senkibe se.
- Nem fogok, nyugodj, meg csak elmegyek a nagyszüleim házába mielőtt a fivérem hamarabb, odaérne, mert gyanítom ő ölte meg Jackie-t.
- Akkor légy gyors és előzd meg a fivéredet. Sok szerencsét. amúgy Jackie villájából a legfontosabb könyveket hoztam el és el is dugtam biztonságos helyre.
- Kösz és sok szerencsét neked is a kutatáshoz.
- Sok sikert.
Ezzel Arisa, mint egy hétköznapi ember buszra szállt és célba vette a falut, ahol a nagyszülei laktak. Leszállt a buszról és elsétált a két házhoz, ami egymása mellett állt még mindig. Arisa konyította a kaput és be besétált a kertbe. A ház ajtaja zárva volt, de tudta hol tartotta az apja a kulcsot. A lábtörlő alatt találta, mint mindig. Kinyitotta az ajtót és besétált a poros pókhálós házba. Mindent átnézet íratok után és könyvek után kutatva. Talált is érdekes könyveket csak pont azt, nem, amit ő kereset, de talált a szekrényben egy titkos fiókot, amiben egy vörös fedelű könyv volt és egy csomó levél. Megnézte a könyvet és bele olvasott. Pont az volt, amit kereset a leveleket is átolvasta és megtalálta azt, amit kereset. A táskájába tette rendet rakott, hogy a bátya ne vegye észre a felfordulást, míg oda nem ér. Kiment a házból becsukta az ajtót a lábtörlő alá, süllyesztette a kulcsot. A másik házba ment, ahol az anyukája és a nagyszülei laktak. A kulcs a kapuhoz és a lakáshoz az anyja kulcs csomóján volt, amit az utazáskor el vett tőle. Így nyugodtan be tudott menni a házba feltűnés nélkül. Átkutatta a ház minden szobáját és nem talált semmi fontosat. Kiment a házból és a volt szomszéd megállította.
- Hej te ki vagy?
- Én Yayoi Ippitsusai-nak a lánya vagyok.
- Akkor örülök, hogy találkoztunk. Részvétem a szülei iránt.
- Köszönöm.
- Látom nem sikerült eladni a déd szülei házát.
- Nem is akartuk eladni, de most mennék, mert sok a dolgom. Viszlát uram!
- Viszlát!
-
Na végre megvannak a dokumentumok, remélem, Ken’ichi is talált valami érdekeset. Mivel este volt Arisa lekéste az utolsó buszt, így kénytelen volt gyalogolni hát elindult Sanghaj felé. Azt vette észre magán, hogy úgy fut, mint egy farkas. Gyorsabb volt bárkinél és a sötétben futott. Nem telt az egész útja félórába. Ahogy Sanghajba ért le lassított hogy rendes járókelőnek murkozzon és a háza felé, vette az irányt. Ahogy belépet az ajtón csend és nyugalom volt. Túl nagy csend ez nem tetszet neki.
- He mi folyik itt mind engem, akartok ne már nem, akarok a vacsorátok lenni. Nem beszélhetnénk meg az egészet egy kóla mellett vámpír és társasága, mint barát. Nem, mint ellenség ne engem bántsatok, ott van erre Arisa is.
- Szia Ken’ichi! Hű ha ezek aztán különleges lények. Nyugalom van srácok mi közétek, tartozunk, higgadjatok le. Na vissza a szobátokba de rögtön, mert itt nagy megbeszélés lesz addig, míg szét nem tépek valakit és a szívét meg nem eszem vagy szóljak inkább a bátyámnak, aki ránk vadászik.
- Ne csak Atsumichi ne akkor végünk lenne mindannyiunknak.
- Ahogy látom, ismeritek a dörgés úgy, hogy menjetek vadászatok más vacsorára csak embert, ne öljetek.
- Rendben van.
- Szia Ken’ichi másodjára köszönök! De ahogy látom te nagyon, megijedtél tőlünk.
- Szia Arisa, ahogy látom te, találtál valamit, mint ahogy én is.
- Igen. Találtam valamit, de te tartozol egy vallomással addig, míg jó kedvemben vagyok.
- Milyen vallomással?
- Nem tudod, nézd meg és megtudod.
- Jól van, na. Nem kéne ilyennek lenned, örülj, hogy segíteni akartam neked. Igen jól van, tartozok egy vallomással. Igen. Én a deushi árvaházban laktam a többi különleges lénnyel. Ők az előbb csak próbára akartak tenni.
- Én nem erről beszélek, hanem az aktádról.
- Jól van, na engedj el, míg szét nem tépsz, vagy a választ várod. Én egy megérző vagyok és hallhatatlan. Azért kutatok a természet feletti lények után, hogy megvédjelek titeket ez olyan nagy bűn.
- De ha segíteni akarsz, akkor miért nem szóltál?
- Mert nem szólhattam neked. Amúgy is a szüleim engem azért adtak árvaházba, mert megtudták az igazat és nem akartak meghalni.
- Együtt érzek veled. Én kis korom ott úgy mond egyedül, vagyok, mert a szüleimmel nem jöttem ki jól, de ez van.
- Nézd Arisa ez a nagyapád jegyzetei. Nálam voltak, mert én voltam az eszesebbik hogy ezeket összeszedjem.
- Oké és mit találtál? Hát rólad sokat ír, de a többi természet feletti lényről is.
- Értem. Én is találtam valamit ott és nem csak akkor, amikor nálatok nyaraltunk. Azon a napon mikor kihívtál edzeni előtte találtam egy levelet a bőröndömben, ami kicsit összezavart.
- Akkor azért voltál annyira titokzatos.
- Igen azért.
- Mesélek neked az itt lakó teremtményekről. Hideko Horigome félvámpír, ami azt jelenti nappal ember este vámpír. Hidemichi Isozaki vámpír, de vannak emberi érzései is. Kichisaburo Amori meg egy vérfarkas. Engem meg ismersz már szóval csak te, maradtál.
- Rendben én, ahogy olvastam idefele és rá is, jöttem, hogy vérfarkas vagyok, aki allergiás minden ezüst tárgyra. Nappal ember vagyok jó hallossal és láttással.
- Ezeket a fontos iratok, el kell égetni addig, míg valaki rá nem jön, és meg nem gyilkol minket, mint mondjuk az örült bátyád.
Horigome éppen most lépet be a könyvtárba, ami egyben iroda is volt. Meglát az ajtóban és csak nézet.
- Gyere nyugodtan beljebb nem, tudsz bántani minket, mert én vérfarkas vagyok és azért a lakótársaimat nem, fogom bántani.
- Oké. Én Hideko Horigome vagyok és félvámpír az, azt jelenti, hogy nappal embert este vámpír és emberi vérrel táplálkozok.
- Akkor meg egy raktárt kell ki alakítanunk a vér miatt és a hús miatt. Gyertek beljebb nem, harapok. Most még nem.
- Rendben. Én Hidemichi Isozaki vagyok vámpír ugyan úgy, mint Horigome vérrel táplálkozok én is. Hasonlítunk egymásra, de különbözőek vagyunk.
- Kichisaburo Amori vagyok vérfarkas.
- De ez nem lesz jó így. El kell költöznötök, mert ha engem megtalál a bátyám, akkor nektek ne essen bajotok.
- Nem lesz semmi baj Arisa, majd én meg védelek titeket, vagy elfelejteted, hogy halhatatlan vagyok.
- Jól van, maradjatok akkor, de én akkor is megyek, beszerzem a dolgokat.
- Rendben légy jó és vigyázz magadra.
- Rendben. Sziasztok.
- Szia! Szia! Szia!
Arisa ki ment a lakásból. Beült a kocsiba és azon gondolkozott honnan szerez úgy emberi vért, hogy ne öljön meg embert. Na mindegy azt tudom, hogy Keishi biztonságban van Atsumichi-től, de én nem, mert rám vadászik, azt hiszi miattam haltak meg a szüleik, pedig téved. Az életem kell neki hát, vegye el, de ő húzza a rövidebbet. Így gondolkozott vezetés közben. Mire oda ért a bolthoz el is felejtette Atsumichi-t. Elvett egy bevásárló kosarat és bement a boltba. Nagy volt a tömeg ő fel sem unt ott. A kosarát tele pakolta hússal és más egyéb étellel. Ahogy ment a pénztárhoz csak azazon gondolkozott honnan szerezek emberi vért. Fizetet és a kosarat a kocsihoz tolta. Érezte a bajszagot, írt egy üzenet Ken’ichi-nek, hogy a bolt előtt lesz a kocsija, ha ő nem is.
- Jó estét csinibaba! Hova ennyire sietősen?
- Jó estét fiúk!
- Vár segítünk be pakolni a csomagtartóba.
- Rendes ez tőletek, de mit akartok? Hát téged Arisa azt hiszem a bátyád örülni fog, hogy
